A Dixit az utóbbi évek egyik legnépszerűbb és legújszerűbb partijátéka. A játékhoz – a gyönyörűen megfestett, egyedi kártyák és a hozzájuk hasonlóan szürreális játéktábla mellett – csupán némi képzelőerőre és empátiára van szükség. A játék fejlesztője, Jean-Louis Roubira egy francia gyermekpszichológus, és ez valamennyire meg is látszik a játékán, hiszen a játék során nem az agymunkán van a fő hangsúly, hanem az érzelmeken.
A játékban 84 hatalmas, teljesen különböző kártyát találunk, melyek mindegyike részletgazdag, és egy elvarázsolt világ egy szeletét mutatja meg nekünk. Minden kártyán annyi elrejtett apróság van, hogy valószínűleg még a sokadik játék során is találunk újdonságot rajtuk. És épp ez az egyik lényeg. A játék során ugyanis minden körben kijelölünk egy mesélőt, aki a nála lévő hat kártya egyikét kiválasztja, és mond vagy tesz valamit, ami valamilyen formában kapcsolódik ehhez a képhez. A mesélő teljes szabadságot élvez, hiszen mondhat akár csak egy szót, egy mondatot, egy mesét, dúdolhat, énekelhet, mutogathat, semmi sem szab gátat a kreativitásnak. Talán csak az, hogy ne legyen se túl egyértelmű, se túl távoli a kapcsolat.
Ezután minden más játékos is választ egyet a kezében tartott kártyák közül, amiről úgy gondolja, hogy valamilyen módon kapcsolódik a mesélő meghatározásához. Mindenki a választott kártyáját beteszi középre, anélkül hogy megmutatná a többieknek. A kártyákat meg kell keverni, és utána felfordítani őket. Ezután a mesélőn kívül mindenki szavaz, hogy melyik volt az eredeti kártya, melyik indult a mesélőtől.
A mesélő nem kap pontot, ha senki nem találja el, vagy ha mindenki eltalálja, melyik kártya volt az övé, és ez teszi igazán nehézzé a játékot. Nem könnyű csak a társaság egy részét rávezetni az igazságra… de mindez nagy vidámság és sok-sok nevetés forrása lehet! Szinte bárkinek ajánlható tehát ez a játék, kortól és nemtől függetlenül, aki egy kis szórakozásra és vidámságra vágyik.

Díjak és jelölések: