Nottingham bírája

A Nottingham bírája olyan, mintha kifordítaná a Dixit-féle, egymás gondolataiban olvasós partijátékokat, és ötvözné a pakliépítős stratégiai játékokkal. Amíg a Dixitben az egymásra hangolódáson van a hangsúly, addig itt a másik megtévesztésén, egymás átverésén, és a zsaroláson. De ahogy az egy kör Nottingham bírája után rögtön érezhető, ez pont ugyanolyan élvezetes.

A játéknak mind a két rétege remekül működik, de a dolog savát-borsát az adja, ahogyan ezek összekapcsolódnak. Az alapszituáció szerint a játékosok piaci árusok, akik nyilván minél nagyobb értékben szeretnének termékeket gyűjteni és eladni. Csakhogy a folyamatot megnehezíti a címbeli bíró, aki mindenkit feltartóztathat a piacra menet, hogy kiderüljön, nincs-e náluk a jóval drágább csempészáruból is, vagy nem lépik-e túl a megengedett limitet. Ez pedig bevallásos alapon működik: minden körben más játssza a bírót, akit a többiek vagy megpróbálnak szép szóval és bociszemekkel meggyőzni, hogy nem csalnak, vagy megpróbálnak megegyezni vele a mindkét félnek megfelelő kenőpénzről vagy piszkos alkuról.

És persze, hogy ettől lesz érdekes a játék: tökéletesen keveredik a játékosok civil habitusa azzal, hogy amúgy mennyire jó a stratégiájuk. A Nottingham bírája teljesen egyedülálló élmény – mindenkinek kötelező, akit borzasztóan zavart, hogy a Dixitben sajna nem lehet csalni.

Hányan játszhatják: 3-5-en

Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Index

Forrás: Index, 2018.12.16. 11:24